Tisztelt Munkatársaim!
Tegnap még bíztunk abban, hogy a fejünk felett egyre gyorsabban gyülekező felhők eloszlanak. A Malév összes munkavállalója, köztük a menedzsment is reménykedett abban, hogy egy magánbefektető segítségével új lapot nyithatunk.
Ma reggel sajnos azonban bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mi is és Önök is egytől-egyig – azáltal, hogy munkájukat eddig a pillanatig kitartóan és becsülettel végezték- mindent megtettünk. Az utolsó pillanatig még volt egy leheletnyi remény az üzemeltetés folytatására, sokáig az utasok bizalma is töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni szolgáltatásaik kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mostanra tarthatatlanná vált a helyzetünk.
Mindezeket figyelembe véve, mély sajnálattal kell tájékoztatnom benneteket arról, hogy az Igazgatóság úgy döntött, a kár minimalizálása érdekében ma reggel 06.00 órakor elrendeli légitársaságunk, a Magyar Nemzeti Légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3., 06.00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, többet nem szállnak fel a Malév repülőgépei.
A fájdalom elmondhatatlan, amit most érzünk. Sokan szinte gyerekként kerültünk ide, vannak, akiket csak rövid ideje ejtett rabul a kerozin gőze. Úgy érzem, mindannyiunk nevében mondhatom, életünk értelme volt ez a cég. Generációk dolgoztak itt és most családok élete fordul fel egy csapásra, a Malévban élt életünk lezárul. Nincs végszavam, nehéz búcsúzni.
Kívánok minden munkatársamnak, barátomnak erőt, bízva abban, hogy szükség és anyagi forrás lesz egyszer még egy másik, nemzeti légitársaság létrehozására, ahol a Malévnál felhalmozott szakértelmet, elkötelezett munkavállalókat keresnek majd.
A Malév Zrt.-s kollégák munkaviszonyáról, még ma az intraneten és e-mailen adunk tájékoztatást.
Üdvözlettel,
2012. február 3. 06.00 Óra
Limburger Lóránt
vezérigazgató
Malév
2012.02.05. 17:09
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emlekezzunk-rmfsz.blog.hu/api/trackback/id/tr254066751
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
β@XY 2012.02.10. 00:24:53
Kedves Lóri!
Bár sosem találkoztunk csak azon a bizonyos 'bejelentéses' napon, akkor még mi ACE-sek még bizakodva folytattuk a munkánkat a tájékoztatód után. Bizakodva annál is inkább, hiszen Te magad közölted hogy a leány vállalatokkal semmi probléma,azok dolgozni fognak ezután is. Mostanra már ez is csak egy "falra hányt borsó" lett.....
Sok vezetőnk szájából hallottunk már különböző ígéreteket, kijelentéseket amik bizony hamar köddé váltak. Most meghalt a MALÉV. Morbid ezt így leírni de ez tény. Egy közeli barátom tegnap tért haza külföldi utazásáról és azzal fogadott, hogy a reptéren látta a nagy kihaltságot.Ha már egy repülőből kilépő utasnak is a halál szinonimája jut eszébe hát az bizony valószínűleg nem képzelgés...
A MALÉV csődje nem az első az országban. Sajnos nem is az utolsó valószínűleg. A NOKIA több mint 2000 dolgozót fog ez évben elbocsájtani Komáromban. Csupa-csupa tragédiák sorakoznak fel a családok életében ahol munkanélküliek lettek-lesznek. Rajtatok vezetőkön nagyon-nagyon nagy a felelősség. Egy rossz döntés, egy téves helyzetfelismerés hosszú távú kitörölhetetlen tragikus események láncolatát indíthatják el a magamfajta egyszerű munkásember életében. Nem ismerem eddigi munkádat a Malévnél. Nem tudom és nem is célom megítélni vezetői munkád. Megköszönni szeretném, hogy Te legalább vetted a fáradságot és voltál olyan bátor az I-es hangárba tájékoztatni a MALÉV dolgozóit a kialakult helyzetről. Elhangzottak persze egyből cinikus megjegyzések hogy nem halottunk semmi újat....ezekre már megtanultam nem odafigyelni. Remélem, hogy minden eszközzel és erőddel azon leszel hogy a legjobb tudásod szerint lásd el a rábízott feladatot. És csak reménykedni tudok abban, hogy ez a feladat nem a totális megsemmisítés...
Akik most az utcára kerültek kemény napok elé néznek. A mínusz 20 fokos éjszakák átvészelése talán könnyebb feladat, mint ma Magyarországon a repülésben munkát találni. Lehet az akár magasan képzett pilóta, vagy rutinos repülőszerelő szakmunkás zárt kapukat döngetünk most megszerzett tudásunkkal. Persze az élet nem áll le. Az új nap új feladatokat teremt. Nagyon bízom abban hogy mindenki megkapja a reményt és erőt a továbblépés felé. Hiszen eltemetett halottainkat sem siratjuk egy életen át! Mi biztos hogy meg fogunk minden tenni a túlélés érdekében. Nekünk ez létkérdés! Remélem ez ragadós példa lesz és végre felelős vezetőink is csatlakoznak hozzánk. Mi a családunkat, szeretteinket próbáljuk meg kikormányozni a zátonyok közül. Sok lemondással építhetjük biztos jövőnket. Közhely, vagy lopott gondolat lenne ha azt mondanám hogy családom nagy repülős dinasztia múltra tekinthet.... Nem szeretek politikusokat idézni... Igaz ugyan hogy Ludvig Ede büszke ükunokája vagyok, de ha boldogulásom útja nem a repiparban fog vezetni, hát azt ne tessék felróni nekem...
De ha netán, talán, netalántátán egyszer csak alapítanál egy légitársaságot akkor nyugodtan odaírhatod a nevem a dolgozói listára.......... :-)
Ludvig Gábor alias rendelkezési állományos :-(

Utolsó kommentek